Az ember évezredek óta próbálja feltárni a táplálkozás és az egészségi állapot közötti összefüggés mibenlétét. Mégis egészen az 1900-as évek elejéig hivatalosan cáfolták, hogy ez az összefüggés létezik.

Az elfogadásához alapvetően arra volt szükség, hogy a táplálkozás élettanáról és biokémiájáról olyan hatalmas mennyiségű ismeretanyag gyűljön össze, amelyre alapozva egy új, önálló tudományág jöhetett létre.

Így válhatott tudományos ténnyé az, amit addig még nem igazolt elég tapasztalat. Ezt, persze, nem tudhatjuk biztosan, hiszen a tapasztalatok rögzítése, dokumentálása volt az, ami hiányzott. Az első könyvet Graham Lusk jelentette meg az Egyesült Államokban 1906-ban The Science of Nutrition (táplálkozástudomány) címmel. Addig gyakorlatilag senki sem beszélhetett a táplálkozásról a tudomány hangsúlyával.
Az evésre többnyire örömmel gondolunk.

Persze, ezt a szabályt is erősíti néhány kivétel. Vajon mi lehet ennek az örömnek, esetleg örömtelenségnek a hátterében? Az evés megszabadít a kínzó éhségérzetet okozó szenvedéstől. Úgy is mondható: az evés olyan dolgoktól való függőség, amelyekről meggyőződésünk, hogy nem elfogyasztásuk esetén éhen maradunk. Márpedig az egészséges ember nem akar éhezni.

Másrészt számos olyan étel létezik, amely nem csupán tápanyagforrás, hanem kifejezetten élvezeti szer. Fogyasztásuk elsődleges célja az örömszerzés, a valóságtól való menekülés. Olyanok, akár a kábítószerek. Ilyen élvezeti szernek számít például a csokoládé, a kávé, a tea és az alkohol. Ízüket nem mindenki tartja kellemesnek, bár a társaság iránti vágy éppenséggel csillapítható általuk; továbbá vannak, akik azt mondják, hogy általuk gördülékenyebbé válik számukra a környezettel való kapcsolatfelvétel. A kellemes ízhatás ez esetben mintha kevésbé lenne fontos a közösséghez való tartozás érzetéhez képest.

Mindemellett az evést illetően, ha az étel bőségesen rendelkezésre áll (márpedig a fogyasztói társadalom tézise ezt sugallja), manapság is hajlamos az ember túlzásokba esni. Ez elég gyakran meg is esik, annak ellenére, hogy ezt károsnak és veszélyesnek tartjuk, mint ahogy minden túlzás az is. S hogy mennyire döntünk értelmesen vagy értelmetlenül arról, hogy mit és hogyan veszünk magunkhoz, azt éppen az említett összefüggések miatt nehéz megítélni.

A táplálkozás kockázati tényezői - a szakértők szerint - visszavezethetők a táplálkozás-élettani ismeretek hiányára, az élelmiszerek és a jövedelmek közötti aránytalanságra, az élelmiszerek összetételére és választékára.
Ami a hiányos ismereteket illeti, úgy tetszik, hogy az ismeretek megléte sem szavatolja feltétlenül, hogy valaki gyakorolja is azt, amit helyesnek vél. Keveset foglalkozunk és őszintén szólva nem is nagyon tudunk mit kezdeni azzal a virtuális szakadékkal, amelyet az értelem és az értelmes cselekvés (ez utóbbi lenne a tudatos táplálkozás) között találunk, bár abban egész biztosak lehetünk, hogy ezt a szakadékot valamilyen módon át kell hidalnunk. Végeredményben mindennel így van ez, nem csak az evéssel.

Miért van olyan hatalmas vevőköre például a dohánytermékeknek, a rágóguminak és hasonlóknak? Olyan lények vagyunk, akik rendkívüli örömöt találunk a szájingerlésben, így élve át a környezettel való jóleső összekapcsolódás élményét. Az újszülött is legelőször a táplálkozás révén, a szájával kerül tartós és folyamatos kapcsolatba a környezetével. S minthogy a környezetet ez esetben egy másik emberi lény jelenti, az evés a szeretet és a védettség érzésével kapcsolódik spontánul össze.

Ennek megfelelően a későbbiekben is minden táplálkozási helyzet arra teremt lehetőséget, hogy egy újabb kellemes, szorongásmentes állapotban idézzük fel a kezdeti anya-gyermek-étel elemi biztonságos összekapcsoltságának ősállapotát. Ami viszont a túlzott étvágy kiváltó okát illeti, azt gyakran éppen a hibás nevelési és tanulási folyamatokkal hozzák összefüggésbe: az anyák ugyanis jellemzően arra tanítják meg gyermekeiket, hogy félelmeik esetén enni kell.

Kétségkívül könnyebb a síró gyermek szájába cumit nyomni, mint felismerni valós feszültségeit, ám az ilyen nevelés észrevétlenül is a szorongás és az étvágy együttjárását kondicionálja.

Az agy felépítéséből fakadóan a stressz valóban enyhíthető a száj ingerlésével, ugyanis a megfelelő táplálkozási, valamint önvédelmi képességeink a központi idegrendszer szintjén nem különülnek el egymástól: ennek a látszólag kétféle képességnek azonos agyi vezérlőközpontja van.
Ám amíg az evés paraszimpatikus, addig a szorongás (mint sajátos önvédelmi mechanizmus) szimpatikus agyi aktivitással társul. Ez a kétféle agyi aktivitás a tudomány jelenlegi állása szerint élettanilag összeférhetetlen egymással. Gyakorlatilag evés közben a szorongás „szünetel", s fordítva: stresszhatás alatt nem kívánunk enni. Ezt ugyan számos példa igazolja. de legalább ugyanennyi (ha nem több) eset ismeretes, amely egyértelműen cáfolja.

C. G. Jung (1875-1961) svájci pszichiáterprofesszor szerint az ember inkább hajlamos áldozatnak tekinteni magát, semmint önmagára és valódi rendeltetésére eszmélni. A látszatról és a létezésről írt gondolatai között a következőket olvashatjuk: „Ha az ember lelki egészsége és boldogsága a jó táplálkozástól és más külső feltételektől függene, minden módos embernek egészségesnek és boldognak, míg minden szegénynek kiegyensúlyozatlannak, pszichikailag betegnek és boldogtalannak kellene lennie. Ez azonban korántsem így van."

Valószínűleg nem Jung volt az első, aki ezt észrevette, de ő ezt nagyon frappánsan meg is fogalmazta. Főleg azóta próbálkozik az ember - a mienkéhez hasonló társadalomban - látszólag ésszerűen enni, hogy táplálkozásunk és egészségi állapotunk összefüggésének tényét a tudomány is elfogadta. Mi miatt vált fontossá, hogy ezt az összefüggést komolyan vegyük, s mennyivel vagyunk tudatosabbak manapság, mint száz évvel ezelőtt?

Az biztos: már sokkal többet tudunk arról, hogy hol rontjuk el. S hogy ez a fajta tudás mennyit ér, azt bizony a dietetikus hivatott képviselni, a leghitelesebben talán úgy, hogy maga is megvalósítja azt, amiről beszél.

Zágor Judit dietetikus

További cikkek a témában:

Egyél az életedért

A szervezet saját gyógyszergyára

Fogyi tanácsok

A könnyű étrend: nem családi büntetés

A fogyókúra nem egyenlő a koplalással!