A terhesség legkorábbi szakasza is hatással van a gyerekek szívére

A legújabb kutatási adatok szerint a magzatok méhbeli fejlődésének első néhány hete kritikus a szív későbbi egészségének szempontjából.

A szívbetegségek kialakulási esélye ugyanis szoros összefüggésbe hozható az első trimeszterbeli fejlődéssel. A British Medical Journal-ben most megjelent adatok szerint a szívbetegségekre való hajlamosság már jóval a felnőttkort megelőzően kialakul. A Brit Szív Alapítvány szakértői ezért azt tanácsolják az édesanyáknak, hogy mind saját, mind gyermekük egészségére fordítsanak kellő figyelmet.

A mostani vizsgálatok során a tudósok 2000 rotterdami gyerek egészségügyi állapotát kísérték figyelemmel a terhesség egészen korai szakaszától. Az Erasmus Egyetem kutatói a magzatok 10-13-ik hét környékén mért méretét vetették össze a hatéves kori egészségügyi állapottal (vérnyomás, vércukor- és koleszterinszint, testzsír-arány).

„Az első trimeszterben tapasztalható elégtelen magzati növekedés káros hatással lehet a szív- és érrendszer jövőbeli állapotára – írják a kutatók a British Medical Journal-ben publikált cikkükben – A magzatok növekedése egyértelműen hatással van a szívük egészségére.”

Az alacsony születési súly már régóta szerepel a szívbetegségek kockázati tényezői között, de ez a mostani az első vizsgálat, ami bizonyította, hogy már a legkorábbi növekedési fázis is hatással lehet a szív- és érrendszeri betegségek kialakulására.

„Az eredmények arra utalnak, hogy az első trimeszter egyfajta kritikus periódus a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának szempontjából – nyilatkozta Vincent Jaddoe professzor, a kutatás vezetője – Ebből pedig egyértelműen következik, hogy az édesanyák életmódbeli szokásai, amik befolyásolhatják a magzatok növekedését is, hatással vannak a későbbi egészségi állapotra.”

„Természetesen további kutatásokra van szükség a kritikus periódus beazonosítására, valamint a szívbetegségek megelőzését célzó intézkedések kidolgozására – nyilatkozta Amy Thompson, a Brit Szív Alapítvány munkatársa – Az azért általánosságban elmondható, hogy a kismamáknak mindenképpen ajánlatos leszokniuk a dohányzásról a terhességük alatt, és a magas vérnyomás betegségüket is kezeltetniük kell, ha egészséges gyereknek szeretnének életet adni.”

forrás:medipress.hu