Endometriózis

Kialakulásának oka ismeretlen, olyan általános tényezők szerepét feltételezik, mint a stressz, mozgásszegény életmód, helytelen táplálkozás, illetve gyulladásjelenléte a szervezetben.

Jellemző, hogy gyermektelen nők esetében alakul ki, de bármely életkorban megjelenhet a menstruáció kezdete után. A betegség lényege, hogy a méh nyálkahártyáját alkotó szövettípus, a szervezet egyéb területein, leginkább a kismedence szerveiben is megjelenik. A hormonális hatásokra a méhben lezajló folyamatok, ugyanúgy megjelennek ezeknél a sejteknél is. Ezek a folyamatok eredményezik a szövetek megvastagodását, és vérzéssel együtt járó lelökődését, ami a tünetek megjelenéséhez vezet: erős fájdalom a menstruáció során, a fájdalom ezen időszakon kívül is jelentkezhet, például ovuláció alatt. A betegség tünete lehet még az erős vérzés, de akár a hasmenés, székrekedés, puffadás is.

A diagnózis felállítása során a jellegzetes tünetek meglétén kívül, vérvizsgálatot végezhetnek, amely azonban nem ad pozitív eredményt a betegség kezdeti szakaszában. Szükség lehet éppen ezért, ultrahang, laparoscopia elvégzésére is. A kezelés műtéttel, gyógyszeres kezeléssel (hormonterápia) oldható meg. Az esetlegesen fennálló IBS-t, vagy székrekedést diétás úton lehet rendezni.