Site icon Dietinfo.hu

Rakott káposzta hajdinával

Hozzávalók 4 személyre

Elkészítés: A hajdinát előző este beáztatjuk, hogy másnap könnyebb dolgunk legyen a főzésével. Ez a lépé kihagyható, ha előkészített, tasakos változatot veszünk. Ma már ugyanis a rizshez hasonlóan ebből is találunk ilyen változatot a boltokban. A hagymát megpucoljuk, feldaraboljuk, a zúzott fokhagymával együtt az olajon megpároljuk. Hozzáadjuk a paradicsompürét és pirítás után felöntjük egy kevés vízzel. A darált sertéshúst is hozzáadjuk és sózzuk, borsozzuk, megszórjuk pirospaprikával. Kicsit megpirítjuk, majd felöntjük vízzel és puhára főzzük. Közben sós, bazsalikomos vízben megfőzzük a hajdinát. Ha kész összekeverjük a paradicsomos husival, ez lesz a töltelékünk a káposzta rétegek között. Megmossuk a savanyú káposztát, kevés olajon, vízzel felöntve félig megpároljuk. Odakészítjük a tejfölt és a hajdinás husit és már nem sok dolgunk van. Előmelegítjük a sütőt 190-200 fokra és egy hőálló edényben lerétegezzük a káposzta felét, ráöntjük az egyik doboz tejfölt, majd a hajdinás húst. Ezután jöhet a káposzta másik fele, a tetejére pedig a másik doboz tejföl. Fóliázzuk le és mehet 35-40 percre a sütőbe. Ekkor vegyük le a fóliát és süssük tovább még 10-15 percet, de vigyázunk, nehogy megégjen a tejföl a tetején.

Jó étvágyat!♥

Exit mobile version