A kínai táplálkozástan

A kínai táplálkozástan része a Tradicionális Kínai Medicinának. A taoizmusból fejlődött és központi gondolata a hosszú élet filozófiája. Az élet alapja az energia (yang) és az anyag (yin), melyek állandó mozgásban, változásban vannak. Ahhoz, hogy elkerülhessük a betegségek kialakulását folyamatosan vissza kell állítani a yin és a yang egyensúlyát. Ezért is fontos az energetikailag kiegyensúlyozott táplálkozás, amely minden szervet kellő energiával lát el.

Az élelmiszereket termikus hatásuk alapján osztályozzák. A forró hatásúak az erős fűszerek, a hús, vagy a tömény szeszek, melyek védenek a hideg ellen, és főleg télen fogyasztandóak. A semleges élelmiszerek a gabonák képezzék az étrend fő részét. A hűtő hatású élelmiszerek, mint például a déli gyümölcsök a nyári forróságban tudnak hűsíteni.

Táplálkozási szempontból az öt íz szerinti besorolásnak van fontos szerepe, amelyek a savanyú, a keserű, az édes, az erős és a sós.

Az élelmiszereket kiegyensúlyozottan, az évszaknak megfelelően kell összeválogatni a arany középút szabályainak megfelelően. Ne részesítsünk előnyben egyik ízt sem, (pl. a édeset), és törekedni kell a kíméletes és semleges főzési technikákra (kevés vízzel párolás, rövid pirítás, enyhén átsütés). Fordítsunk figyelmet az öt szín (zöld, piros, sárga, kék, fehér) kiegyensúlyozott megjelenésére is.

A kínai táplálkozástan középpontjában a gabonák és a főtt – párolt zöldségek állnak.

A vegetáriánusoknak főleg főtt ételeket ajánl (az előzőekben említett főzési eljárásokkal), hogy a szervezet elegendő energiához jusson.

A húst kivéve a sertéshúst nem tiltja, de mértékletességre int, mivel túlzott fogyasztása káros lehet.

A nyers ételeket csak kis mennyiségben ajánlják, mert nehezebben emészthetők, mint a főtt ételek.

Azok az ételek, amelyek nem tartalmaznak életerőt, ilyenek az iparilag előállított termékek, besugárzott, mélyhűtött, vagy mikrohullámú sütőben készült ételek, lehetőleg ne kerüljenek gyakran az asztalra.

A kínai táplálkozástan egy változatos, lehetőleg a minél kevésbé feldolgozott élelmiszereket előnyben részesítő étrendet követ.

 

Warning: chmod() has been disabled for security reasons in /var/www/dietinfo.hu/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php on line 47