A túl sok cukor demenciához vezethet

A magas cukortartalmú étrend nem csak hízáshoz vezethet, de az agyat is károsíthatja – derül ki a berlini Charité University Medical Centre friss kutatásából, amely a Scientific American című szaklapban került publikálásra.

Azt korábban is tudtuk, hogy a túl sok cukor túlsúlyhoz vezethet, de a friss tanulmány nem várt összefüggésekre is rámutat: elsősorban arra, hogy az agyműködésünk is gyengülhet, ha túl sok édességet veszünk magunkhoz.

A magas glükóz-szint az egészséges felnőttek memóriáját jelentős mértékben rombolja, így akár idővel demenciához is vezethet. Korábbi tanulmányokat is idéz a kutatás, amelyekből kiderül, hogy a cukorbetegség, amely a vér magas glükóz-tartalmával jár, növeli a demencia kialakulásának esélyeit. Kiderült, hogy a vér magas cukorszintje összefüggésbe hozható a kisebb hippokampusszal, amely az agynak a memóriáért felelős területe.

Nem csak a cukorbetegségben szenvedő, de az egészséges páciensek esetében is megfigyelhető ez az összefüggés: 141 egészséges felnőtt glükóz-szintjét vizsgálták rövid- és hosszútávon, akik különféle memória-teszteket töltöttek ki.  Ezután MRI-vizsgálat segítségével vizsgálták meg a hippokampuszukat, é kiderült, hogy minél magasabb a vérük glükóz-szintje, annál gyengébben teljesítenek a teszteken.

Ezzel együtt Agnes Flöel neurológus, a kutatás egyik vezetője, elmondta, hogy további vizsgálatokra van szükség, hiszen még mindig nem állíthatják teljes bizonyossággal, hogy agyunk épsége és cukorfogyasztási szokásaik között komoly összefüggés van.

forrás– medipress.hu

Hozzászólások letiltva.

Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.

Összes elfogadása Csak a szükségesek elfogadása