A hasmenés természetes gyógymódjai

A gyomorbél hurutok leggyakoribb oka a baktériumokkal, kórokozókkal szennyezett ételek fogyasztása, de kiválthatja a betegséget az erősen zsíros, fűszeres, túlságosan nagy mennyiségű táplálék vagy szeszes ital fogyasztása is, valamint különféle méreganyagok, amelyek a helytelen tárolás során kerülnek az ételekbe. Bármelyik okról is van szó a felsoroltak közül, a tünetek megegyeznek és a panaszok alapján sem lehet minden esetben könnyen megállapítani a kiváltó okot. Sokat tudunk segíteni ilyen esetben orvosunknak, ha megpróbálunk visszaemlékezni a betegség keletkezése előtti időszakban fogyasztott ételekre, a mennyiségekre, illetve a táplálkozás körülményeire. A panaszok nem mindig jelentkeznek az ismertetett tünet együttesben, gyakori, hogy egyes tünetek megvannak, mások hiányoznak a betegség egész ideje alatt. A betegség néhány – rendszerint 23 – nap alatt gyógyul, tünetek és panaszok nem maradnak vissza és lezajlása után a beteg visszanyeri munkaképességét, aktivitását. A kezelésben a gyógyszereken kívül a diétának is fontos szerepe van.

A HASMENÉS FORMÁI
1.Az alkalmi hasmenés: Okozhat hirtelen stressz (vizsga, munka helyváltoztatás, bizonytalan anyagi helyzet) vagy gyomorrontás. Házilag is lehet orvosolni: egy kis diétával, sok folyadékkal és pihenéssel. A hasmenés legjobb gyógyszere a türelem. Nem szabad gyorsan beavatkozni, mert a hasmenés maga a fertőzés gyógyító mechanizmusa. Ha leállítjuk gyógyszerekkel, székletfogókkal, akkor a bélrendszerben továbbra is bennmaradnak a kórokozók.
2.A többször előforduló hasmenés: melynek oka lehet tartós stressz, félelem (féltékenység, kilátástalan jövő), vagy vírusos gyomorrontás (gyomorra, belekre húzódó influenza vagy szalmonellafertőzés). Jellemzője, hogy hirtelen jelentkezik és pár napon belül enyhül, majd magától megszűnik. Ha a hasmenés gyomor és bélfájdalommal jár, forduljunk orvoshoz, mert valószínűleg orvosi felügyelettel, gyógyszeres kezelés mellett szüntethető csak meg!
3. Gyakori székelési ingere, mely váratlanul és rohamszerűen tör rá, 34 napnál is tovább tart. Magas lázzal, nagy fájdalommal jár, a beteg gennyet és vért fedez fel székletében. Sürgősen szakemberhez kell fordulni, mert súlyosabb rendellenességre (komoly fertőzés, súlyos bélnyálkahártya gyulladás, Crohnbetegség) utal. Nem kizárt a bélrák gyanúja sem.

AMI MÁR KÓROS…
A bél falából szivárgó vér, a gyulladás során keletkező genny és a nyák mindig a széklettel együtt ürülnek ki. Ha ezek a vékonybél szakaszából származnak, keverednek a bélsárral. Ha az emésztőrendszerünk alsó szakaszából, a vastagbélből származnak, csak bevonatot képeznek a székleten. Nem kell azonban rögtön megijednünk, ha időnként nagyobb mennyiségű nyákkal ürül székletünk, mert ez annak a bizonyítéka, hogy a nyáksejtek még épségben vannak és jól működnek. A véres és gennyes székletre azonban oda kell figyelni. Ilyenkor sürgősen forduljunk orvoshoz, mert súlyos fertőzés vagy más gyulladás állhat a háttérben! Idősebb korban a hasmenés szervi elváltozásra, akár daganatra is utalhat.

JÓ TUDNI!
6 hónaposnál fiatalabb csecsemőknél a hasmenés gyorsan kiszáradáshoz vezethet, ezért ha fél napnál tovább tart, feltétlenül hívjunk orvost. Szoptatott csecsemőknél a hasmenés oka általában az anya étrendjében keresendő: a túl fűszeres ételek, a hagyma, a paradicsom könnyen okozhat hasmenést. Külföldön úgy előzhetjük meg a bélfertőzést, hogy az ivóvizet, de még a fogmosó vizet is mindig felforraljuk. Az ivóvízbe tegyünk a gyógyszertárban kapható vízfertőtlenítő tablettát, vagy csak megbízható márkájú, palackozott ásványvizet igyunk. A trópusi és szubtrópusi országokban csak főtt gyümölcs és zöldségféléket fogyasszunk, kerüljük továbbá a rákot, az osztrigát, valamint a nyers tojást tartalmazó élelmiszereket (majonéz). Mindig legyen nálunk székletfogó tabletta vagy csepp.

LELKI OKA IS LEHET?
A szervezet, akárcsak minden egyéb az életben, gondolatainkat és meggyőződéseinket tükrözi. Testünk szüntelenül beszél hozzánk, csak oda kell figyelnünk. Sejtjei nem hagyják válasz nélkül egyetlen gondolatunkat, szavunkat sem. Minden betegség, így a hasmenés is lehet lelki eredetű. A gyomor emészti meg az új tapasztalatokat és ismereteket. A vastagbél a megtisztulás képességét hordozza, általa szabadulunk meg mindattól, amire többé már nincs szükségünk. Mivel testünk is az élet tökéletes ritmusát követi, működésében érvényesülnie kell a befogadás, feldolgozás és kiválasztás egyensúlyának is. Félelmeink azonban gyakran felborítják az elbocsátás folyamatát. A hasmenés lelki oka: félelem, tudatalatti elutasítás, elzárkózás valamilyen helyzet elől, feldolgozhatatlan lelki konfliktusok.

GYÓGYULÁST SEGÍTŐ POZITÍV GONDOLATOK
Önszuggesztiós módszerrel saját magunk is orvosolni tudjuk ideiglenesen jelentkező emésztőrendszeri panaszainkat. Üljünk le egy fotelba vagy vonuljunk egy olyan helyre, ahol nyugodtnak érezzük magunkat. Ha ellazultunk, lassan mondjuk el a következő kis szöveget: A befogadás, feldolgozás és elbocsátás tökéletes rendben működik bennem. Nyugodtan és örömmel fogadom be és teszem magamévá az új élményeket. Nyugodt vagyok. A feszültségtől és gondoktól megszabadulok. Szeretem magam. A megerősítéseket mindaddig ismételgessük, míg el nem tölt a teljes béke és nyugalom érzése. Ekkor biztosak lehetünk benne, hogy szervezetünkben is helyre állt a béke és a harmónia.

A DIÉTÁZÁS ARANYSZABÁLYAI

Első nap:

Legfőbb szabály, hogy a betegség jelentkezésének napján koplalni kell. A betegnek nincs étvágya, hiszen hányinger kínozza, illetve többször hány. A hurutos, gyulladt, izgatott gyomornyálkahártya nem fogadja be a pépes táplálékot sem. A tünetek keletkezését követő 24 órában ne együnk semmit. A táplálékfelvétel megszüntetésével együtt nem szabad azonban a folyadékfogyasztást korlátozni, sőt ellenkezőleg, bőségesen kell pótolnunk a hasmenéssel és hányással elvesztett folyadékot. Jobb, ha nem egyszerre iszunk nagyobb mennyiséget, hanem kortyonként, 10-15 percenként kisebb mennyiséget. Ha ily módon juttatjuk be és pótoljuk az elvesztett folyadékot, akkor biztosan nem fogjuk kihányni. A megfelelő folyadékpótlás (24 óra alatt 24 liter) elsősorban a gyermekeknek és az időseknek igen fontos, akik különösen érzékenyek a folyadékveszteségre, és ezért könnyen kiszáradnak. Ezt természetesen nem szabad megvárni, hanem a tünetek csillapítása után azonnal meg kell kezdeni az óvatos, gyakori, kis mennyiségekkel való folyadékpótlást. Figyelni kell a beteg nyelvét is, ha túlságosan sok folyadékot veszített, vagy mi nem tudjuk megfelelő ütemben pótolni a folyadékot, akkor szemmel láthatóan szárazak a nyálkahártyák. A ‘kiszáradás’ súlyos állapot, ha nem sikerül megszüntetni, illetve megelőzni, akkor a beteg kórházba kerül, ahol infúzióval előzik meg a nagyobb bajt. A tea a legalkalmasabb a heveny gyomorbél hurutban szenvedők folyadékveszteségének pótlására, de nem segít az ásványisó veszteség pótlásában. Ezért a folyadékadás mellett gondoskodni kell a különféle sók beviteléről is. Elsősorban a konyhasó, de meglehetősen sok kálium és magnézium, valamint több vitamin ürül ki. A konyhasó pótlása viszonylag egyszerű . Enyhébb tünetek esetén a szűrt zöldséglevest sózzuk kicsit jobban meg, vagy sós kekszet fogyasszunk, ezzel még nem hágtuk át a koplalást. A kálium és magnézium pótlására elsősorban a különféle préselt gyümölcslevekben a legalkalmasabbak. Legjobb a narancs, a citrom, és az őszibaracké, valamint a zöldségfélék közül a paradicsomlé.
Második nap.

A második napra a tünetek rendszerint megszűnnek vagy jelentősen enyhülnek, elmúlik a hányás, a görcsök és a hőemelkedés, legfeljebb enyhe hányinger, émelygés, esetleg hasmenés marad még vissza. A beteg közérzete lényegesen jobb, étvágya ismét jelentkezik, kezd érdeklődni az ételek, italok és környezete iránt. A betegség második napján már fogyaszthatunk szilárd, pépes táplálékot, és bővíteni lehet a folyadékok választékát is. A legfontosabb szabály a táplálkozásban a fokozatosság és a gyakori, kis mennyiségből álló étrend. Egyszerre csak keveset, néhány falat vagy kanál ételt fogyasszunk 68 étkezési alkalomra lebontva. A további napokban egyre többet ehetünk, de azért még néhány napig kerüljük a zsíros, fűszeres, tejes ételeket.

EXTRA TIPPEK
Pótoljuk a folyadékveszteséget!
Igyunk sok teát, gyümölcslevet!
Fontos a több pihenés, esetleg ideiglenes kikapcsolódás a mindennapi környezetből, szükség esetén munkamódszerreform.
A kásaszerű ételeket (zabpehely, puliszka, köleskása, főtt rizs) elég gyorsan emészti a gyomor.
A fehér és nagyon fekete kenyér nehezen emésztődik, ugyanis rágáskor nagy és nehezen emészthető falatok képződnek, amelyek a gyomorban nehezen esnek szét. Válasszuk a félbarna vagy teljes kiőrlésű lisztből készült pékárut inkább.
Kímélhetjük gyomrunkat, ha megpirítjuk a kenyérszeleteket, a fertőtlenítő hatást pedig fokhagymával fokozzuk.
Kitűnő székletfogó és káliumpótló a banán, a 2. naptól napi 23 darabot ajánlott fogyasztani.
Kerüljük az olajos magvak túlzott fogyasztását is!

AMIT DIÉTA ALATT KERÜLNI KELL!
Tejes italok (tejeskávé, kakaó): a hurutos, gyulladt bélnyárkahártya nem, vagy csökkent mennyiségben termeli a tejcukrot bontó enzimet, ezért ilyenkor a tej emésztése rossz, a tejfogyasztás panaszokat okoz: teltségérzetet, puffadást, hányingert, hányást, hasmenést, görcsöket, tehát fokozza a gyomor és bélhurut tüneteit.
Alkoholos italok: sokan azt tartják, hogy gyomor és bélhurut esetén legjobb orvosság az alkohol. A valóságban ez a hiedelem nem igazolható, ellenkezőleg: az alkohol izgatja a gyomor és a belek gyulladt nyálkahártyáját, így fokozza a panaszokat, a hányingert, hányást, görcsöket és tovább rontja az állapotot.
Fűszeres ételek: az erős fűszerek károsak, izgatják a gyomorbél rendszer nyálkahártyáját, ezzel fokozzák a tüneteket.

A SZÉKLET HÁZI RENDEZŐI
Almakúra: több napig, esetleg 1 hétig fogyasszunk 12 kg almát. Nagyon jó béltisztító hatású. Az almakúra még hatásosabb, ha lereszeljük. Ezt a tapasztalatot több klinika is bebizonyította. Szépíti a bőrt és átmossa a bélrendszert. Egyedülállóan gyógyítja a bélgyulladást és a hasmenés minden fajtáját.
Citromkúra: facsarjunk ki 1 citromot (erősebb hasmenés esetén kettőt-hármat). Hígítsuk fel vízzel és igyuk meg 23 alkalomra felosztva. A fogak védelmének érdekében szívószállal fogyasszuk! Figyelem: a nagy savtartalma nem növeli a gyomorsavat. Fertőtlenítő hatása egyedülálló, így biztosak lehetünk benne, hogy győztünk a bacik fölött.
Só: a nagy titok a só vízmegkötő képességében rejlik. Megköti a vizet szervezetünkben. Hasmenéses időszakban bátran sózzuk kímélő étkeinket!
Főtt burgonya: sós vízben főzzük puhára a burgonyát. Alacsony kalóriatartalma miatt kíméli a gyomrot. Addig tartsuk a diétát, míg szilárd nem lesz a székletünk.
Párolt zöldségek: a párolt zöldségek (főleg a sárgarépa, spárga, zeller, karalábé) nem késztetik a gyomrot erőteljes emésztési munkára. Ebben a nyugalmi állapotban, a belekben öngyógyulási folyamat indul be. Székletünk hamar szilárd lesz.

EXTRA TIPPEK
A túl zsíros és cukros ételek szintén irritálhatják a gyomrot, hasmenést váltanak ki.
Antibiotikumot lehetőleg ne, vagy csak orvosi utasításra szedjünk.
Igyunk cickafarkfű, kamilla, borsmenta, vadsásmag és orbáncfű keverékéből készült teát!
Tilos feketekávét és alkoholt fogyasztani, mert vizet vonnak el és fokozzák a gyulladást.
A hasmenés megszűnése után gondoskodjunk a normális bélbaktériumok regenerálásáról (joghurt, tejsavó).
Ha a hasmenést epeürülési zavar váltja ki, szedjünk epehajtó gyógynövénykészítményeket (articsóka, borsmenta, gyermekláncfű, angelika, feketeretek) kúraszerűen, vagy igyunk 46 hétig keserű gyógyvizeket.
A krónikus vastagbélgyulladás mérsékelhető homeopátiás, neurálterápiás és akupunktúrás kezeléssel is. A nem vérző állapot rendezésében segíthet a kolonhidroterápia.
Nem ritkán ételallergia vagy túlérzékenység vált ki hasmenést, teszteltessük ki a gyanús ételeket vagy adalékanyagokat.
A görcsöt kitűnően oldja a meleg hasi pakolás és a gyengéd masszázs. De ihatunk kamilla, édeskömény és ánizsteát is.
A vadsóskamagtea, melyet 10 perc főzés után fogyaszthatunk, szinte azonnali segítséget jelent. A keserű teák, mint például az ezerjófű, a cickafarkfű, a benedekfű, tonizálja a bél nyálkahártyáját. A libapimpó, a vérontó pimpó, a kígyószisz a vadsóskamaghoz hasonlóan fertőtlenítik a bélflórát. Ugyanilyen hatással rendelkezik a grépfrútmagkivonat.
Megnyugtató, lassú masszázst végezzünk a talpon, a talp közepén levő fájdalomérzékeny zónában. A hasi görcsök enyhítésére japánülésben emelkedjünk rá a térdünkre és lazítsuk el magunkat. A görcsöket oldja a kamillavirág, a cickafarkfű, a borsmentatea is.