A bulímia étrendi kezelése

A bulímiás betegek tápláltsági állapotuk szerint lehetnek túlsúlyosak, soványak és normál testsúlyúak is; jellemző rájuk, hogy képesek lehetnek egy-két óra alatt többezer kalóriát tartalmazó ételsort is elfogyasztani.

A bulímiás betegek tápláltsági állapotuk szerint lehetnek túlsúlyosak, soványak és normál testsúlyúak is; jellemző rájuk, hogy képesek lehetnek egy-két óra alatt többezer kalóriát tartalmazó ételsort is elfogyasztani. A testsúlycsökkentő manipulációk szövődménye lehet többek között a gyomor- és nyelőcsőtágulat (dilatáció), a száj- és garatüreg-gyulladás, a fogzománc károsodása vagy szívritmuszavar, amit az vált ki, hogy a vérben normálisnál kevesebb káliumion van (ez az ún. hypokalaemia). A felsoroltakon kívül görcsök léphetnek fel és csökkenhet a vér savtartalma (alkalózis).

A kezelést végző orvoscsoporton – pszichiáter, belgyógyász – belül a dietetikus feladata a személyre szabott étrend összeállítása és az étrend beteggel történő elfogadtatása. A bulímiában szenvedők étrendjét a szakorvosi kezelés mellett a betegség stádiuma és a beteg leletei határozzák meg: a diéta fontos irányelvei a megfelelő folyadékfelvétel biztosítása (kálium- és kálciumpótlás), az elektrolit-háztartás zavarainak rendezése, valamint az egyoldalú és bőséges étkezésről a változatos táplálkozásra történő áttérés.

Az étrend energiaszegény, fehérje, ásványi anyagokban és vitaminban gazdag: lehetőség szerint az ideális testsúlyra kiszámított energiát – 20-25 kcal/testtömegkg (ttkg) – kell biztosítani a betegnek. A fehérjeszükséglet 1,2-1,4 g/ttkg, a zsiradék 0,6-0,8 g/ttkg, a szénhidrát pedig 2-4 g/ttkg.

60 kg-os ideális testsúly esetén ez az energiabevitel naponta 1500 kcal (60×25), a fehérjebevitel 72 – 84 g (60×1,2; 60×1,4), a zsiradék: 36 – 48 g (60×0,6; 60×0,8), a szénhidrát pedig 120 – 140 g (60×2; 60×4).

 

Nyersanyag-kiválasztási szempontok

Sovány bulímiás beteg esetében energia- és fehérjebő az étrend, ami megegyezik az anorexia nervosa diétájával. Az elhízott betegek étrendi terápiája során elsősorban azokat a nyersanyagokat kell kiválasztani, melyek kevesebb energiát tartalmaznak, de laktató értékük nagyobb.

Húsok, húskészítmények

Bármilyen eredetű húsféle felhasználható (sertés, marha, pulyka, halak, stb.), a fő szempont, hogy sovány legyen és ne tartalmazzon látható zsírszövetet. Zsírszegény felvágottakat kell betervezni az étrendbe, például gépsonka, fehérpecsenye, pulykamell felvágott.

Tej, tejtermékek

A csökkentett zsírtartalmúakat kell megvásárolni, például savanyított tejtermékek, sovány túró és sajt (pl. köményes). A tejdesszertek közül a kisebb zsírtartalmú, cukormentes termékeket alkalmazhatjuk, ilyenek például a cukormentes, gyümölccsel dúsított joghurtok.

Kenyérfélék, péksütemények

Elsősorban teljes kiőrlésű lisztből készült kenyérféléket, péksüteményt adjunk a betegnek, naponta kb. 5-10 dkg-ot. Kerülni kell a különböző magvakkal dúsított termékeket, a gyomor- és nyelőcsőtágulat miatt.

Zsiradékok

Ételkészítéshez naponta 2-5 g mennyiségű zsiradék, elsősorban növényi olajok felhasználása javasolható (napraforgó- és olívaolaj). Kenyér és péksütemény vékony megkenésére light margarint, light vajkrémet, vagy joghurtos margarint vásároljunk.

Zöldségfélék, gyümölcsök

Ne adjunk a betegnek szárazhüvelyesekből készült ételeket, aszalt gyümölcsöket, olajos magvakat. Kisebb szénhidráttartalmú zöldség- és főzelékfélékből készítsük az ételeket, illetve friss gyümölcsöket és zöldségeket tervezzünk az étrendbe.

Folyadékpótlás

A betegnek energiát nem, vagy csak kevés mennyiségben tartalmazó italokat adjunk, például ivóvizet, szénsavmentes természetes, vagy ásványi anyagokkal dúsított ásványvizet, 100 százalékos gyümölcsleveket, illetve mesterséges édesítővel és citromlével ízesített világosra főzött fekete vagy zöld teát.

Az ételkészítés történhet főzéssel vízben, vagy zöldséglében. Pároláshoz kevés olajat használjunk. A húsételeket teflon edényben, agyagedényben, sütő zacskóban, vagy alufóliába csomagolva készítsük el. Az ételek sűrítése növelheti az energiatartalmat, ezért híg leveseket tálaljunk a betegnek. A főzelékeket száraz rántással (zsiradék nélkül), egyszerű, vagy kefíres, illetve joghurtos finom habarással sűrítsük. Nagyobb adagnak tűnik egy-egy étel, ha például tojással, zabpehellyel, barna rizzsel, vagy zöldségfélékkel lazítjuk. Édesítésre cukor és méz helyett energiamentes édesítőszereket tegyünk az ételekbe, italokba.

A bulímiában szenvedők étrendjének javaslatai általános tanácsokat tartalmaznak: az étrend összeállításánál mindig figyelembe kell venni a betegség stádiumát, a beteg egyéni kívánságait és elfogadtatni vele a kevesebb mennyiségű, de nagyobb tápanyagtartalmú ételeket.

Nógrádi Katalin
dietetikus

Forrás: origo.hu

Kategóriák