Célzott terápiával a tüdőrák ellen

Február 4. A rák világnapja.

A rák az egyik vezető halálok az egész világon. Jelenleg 8,2 millió ember hal meg évente daganatos
betegségek következtében, és ez a szám évről évre folyamatosan növekszik. A Rák Világnapján,
melyet minden évben február 4-én tartanak, a világ népessége egyként fog össze a rák elleni
küzdelemben. Célja, a figyelem felhívása a daganatos megbetegedések növekvő számára, a
megelőzésre és segítség nyújtása ott, ahol igenis elkerülhető a halálozás.
Manapság alig van olyan család, mely rokoni vagy ismerősi körén keresztül ne szembesült volna
rosszindulatú daganatos betegséggel.

Míg 2012-ben 14,1 millió volt az új megbetegedések száma,
addig 2025-re ez a szám elérheti a 19,3 milliót. Magyarországon évente közel 50 000 új rákos
megbetegedést diagnosztizálnak, miközben csaknem 32 000 beteg hal meg évente valamely daganat
következtében.
A leggyakoribb rákfajták a világon a tüdőrák, a vastag- és végbélrák, az emlőtumorok valamint
a prosztata daganatok, mely ráktípusok csaknem egyharmada megelőzhető lenne azzal, hogy
elhagyjuk a dohányzást, csökkentjük az alkoholfogyasztást, egészségesen étkezünk és növeljük
fizikai aktivitásunkat. Az egyén felelőssége kiemelkedően nagy a daganatok megelőzésében abban a
tekintetben, hogy a kockázati tényezőket elkerüljék.
A tüdőrák mind hazánkban, mind világszerte a leggyakoribb és a legnagyobb arányban halállal
végződő daganattípus. Magyarországon évente 10 000 feletti az új tüdőrákos megbetegedések
száma, és 8 000 beteg hal meg a betegség következtében. Az új tüdődaganatos megbetegedés 85%-
át a nem-kissejtes tüdőrák (NSCLC) teszi ki, melynek leggyakoribb típusa a mirigyhámból kiinduló
adenocarcinoma.
A korai stádiumban diagnosztizált esetek többsége ma már gyógyítható, ezért kiemelten fontos,
hogy mindenki megkapja a betegség elleni küzdelemben a lehető leghatékonyabb segítséget.

A korai diagnózis felállításához elengedhetetlen, hogy a lakosság rendszeresen járjon szűrésekre, valamint minél hamarabb, már az első tünetek észlelésekor forduljanak orvoshoz. A manapság annyiszor
hangoztatott egészségtudatosság a rák megelőzésében és a hatékony kezelésben különösen fontos.
A rák gyógyításában – az idejében történő felismerés mellett – nagyon fontos szerepe van a kezelés
logikáját átalakító új filozófiának, a legújabb gyógyszerfejlesztések eredményeként elérhető célzott
terápiáknak, melyek hatékonyabbá teszik a gyógyulást. Az új szájon át szedhető gyógyszerekkel
a korábbi terápiákhoz képest már elérhetőnek látszik a terápiás cél, azaz a betegség krónikussá
szelídítése, mellyel a várható túlélés jelentősen meghosszabbodhat.