Karácsonyi Böjt

A bizánci hagyományú egyházakban november 15-én kezdődik és december 24-éig tart a karácsonyi böjt. Akárcsak a Húsvétot megelőző nagyböjt, ez az időszak is negyven napig tart.

A második legnagyobb keresztény ünnepi esemény Krisztus születése, melyet a Karácsonnyal ünneplünk. Ennek megfelelően ez a második leghosszabb, negyven napos böjti periódus. Ezen időszakban azonban nem oly szigorú a böjti fegyelem, mint a Szent negyven nap esetében.

A karácsonyi böjt – mint azt említettük – november 15-én veszi kezdetét. A bizánci hagyományú egyházakban e naptól december 25-éig szerda és péntek kivételével a hal fogyasztása megengedett, tejtermékeké és tojásé azonban nem. A böjt utolsó hetében, december 18-ától már a hal fogyasztásától is tartózkodniuk kell a híveknek….

A böjt valamennyi vallásban megtalálható: régen a perzsák, az egyiptomiak, a görögök vagy akár az indiánok egyaránt ismerték a lelki elmélyüléshez vezető utat, a keleti jógatanítás is a leghatásosabb szellemi tisztítókúraként tartja számon a böjtöt. Az élvezetekről való lemondás nemcsak az evést, hanem az alkoholfogyasztást, sőt a szexuális életet és a tisztálkodást is érintheti (pl. iszlám)

Mai világunkban e hagyomány elhalványulni látszik. Azonban, ha meggondoljuk, a Karácsonyi ünnepek túlzásba vitt traktái gyakran nyomot hagynak alakunkon, melyet a januári fogadalmak alkalmával el is kezdünk lefogyasztani magunkról. Mi lenne, ha idén – orvosi nyelven szólva – a megelőzés kerülne előtérbe? A böjti időszak ésszerű diétája, melyet megfelelő mozgással kombinálunk, segíthet kilóink megőrzésében. Így a januári fogadalmakat a fogyás helyett “másra” használhatjuk el. 🙂 Íme néhány ötlet, mely könnyen elkészíthető és ízletes fogás lehet még böjt idején is:

CIBERELEVES

Hozzávalók: 1 dl tejföl, 1 dl tej, 4-5 gerezd fokhagyma, fél citrom, 1 evőkanál liszt

Elkészítés: Tegyél fel kb. 1,5 liter vizet főni, add hozzá a vágott vagy zúzott fokhagymát, forrald fel. Habard be az egy evőkanál liszttel elkevert tejjel és tejföllel, fél citrom levével ízesítsd savanykásra, majd kis lángon melegítsd át. Pirított kenyérkockákkal tálald!

ZÖLDBORSÓKRÉMLEVES

Hozzávalók: 35 dkg fagyasztott zöldborsó, 1 nagyobb burgonya, 1 kisebb sárgarépa, 1 kis fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1,5 db zöldségleveskocka, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 evőkanál tejszín, 1 evőkanál olívaolaj, só, bors

Elkészítése: A krumplit és a többi zöldséget tisztítsd meg, vágd fel (a vöröshagymát és egy gerezd fokhagymát hagyj egészben). A borsót olajon futtasd meg, engedd fel kb. 8 dl vízzel, add hozzá a leveskockát, a krumplit, az egészben hagyott vöröshagymát és az 1 gerezd fokhagymát. Főzd puhára kis lángon (kb. 20 perc). Vedd ki belőle a vöröshagymát és a fokhagymát, s tegyél félre két-három evőkanál zöldborsót is. A maradékot turmixold össze, add hozzá a tejszínt. Sóval, borssal fűszerezd. Tálaláskor az egészben hagyott zöldborsóval és finomra vágott petrezselyemzölddel díszítsd.

RÉPASALÁTA ALMÁVAL

Hozzávalók: 3 db nagyobb sárgarépa, 2 db alma, 2 evőkanál darált dió, citromlé

Elkészítés: A sárgarépát vastagabbakra, az almákat vékony cikkelyekre vágd, az egészet jól keverd el, szórd meg a darált dióval, és citromlével ízesítsd. Hasonló a feketeretek-saláta (40 dkg fekete retek, 1 közepes vöröshagyma, petrezselyem, só, olaj), elkészítése ugyanilyen egyszerű: vágj mindet apróra, keverd össze, sózd, és locsold meg egy kevés növényi olajjal. Rozskenyér illik hozzá.

CÉKLALEVES

Hozzávalók: 2 kg cékla, 2 sárgarépa, 1 zeller, 2 fej vöröshagyma, rozskenyér, babérlevél, bors, só, cukor, citromlé

Elkészítés: A nyers céklát mosd meg, hámozd meg, majd nagy lyukú reszelőn reszeld le. Önts rá előzőleg felforralt, langyos vizet, annyit, hogy ellepje, és fedd be rozskenyérrel. Öt-hat napig hagyd állni meleg helyen, így megsavanyodik. Szűrd le, a levét tedd félre. A sárgarépából, a zellerből, a hagymából néhány babérlevél és pár szem feketebors hozzáadásával főzz zöldséglevest, szűrd át, és add hozzá a cékla erjesztetett levét. Sóval, kevés cukorral, citromlével ízesítsd!

 

Boldog Karácsonyt kívánok Mindenkinek!